Nyomtatás
péntek, 29 március 2019 10:22

Technika és Életvitel, Kedden a megyéért versenyeztek

Technika és Életvitel, Kedden a megyéért versenyeztek

A Kaposvári Egyetem Pedagógiai Karán immár negyedik alkalommal került megrendezése a technika tantárgy két országos szaktárgyi versenyének megyei fordulója. Két, ill. három csapat versenyzett a XIX. Életvitel -(„Termőföldtől az asztalig”) és a XX. Technika („Műanyagok”) tematikájú versenyen.

A technikából versenyző csapatok Fonyódról, Tabról és helyből, a Berzsenyi Dániel Általános Iskolából érkeztek. Ők a műanyagok néhány jellemző tulajdonságaira építve csapatban egy szivattyús vízimalom modellt építettek – miután egy közel egyórás elméleti feladatlapot egyénileg írtak meg – közösen, tervrajz alapján, melyben fa, fém és műanyagmunkát, elektromos szerelés követett.

 

Az életvitel verseny résztvevői Tabról és a Berzsenyi Iskolából érkeztek. Ők is először az elméleti feladatokkal szembesültek egyénileg, míg egy rövid szünet után közösen álltak neki a pennignádból készíthető kosár megfonásának, és a kreatív vitamintál készítésének gyümölcs- és zöldségválogatásból.

 

A versenyzők felkészülten, technikai képességük, ügyességük birtokában esztétikusan és működőképesnek készítették el feladatukat, így a zsűri alapos és precíz értékelő munkában állapította meg a győzteseket, a „nyertesek” között. Technikából a megyét a Tabi Takáts Gyula Általános Iskola csapata képviseli a Tokaji Országos Döntőben, míg az Életvitel Verseny döntője Szegeden lesz a Hídivásár idején, májusban.

 

Köszönet illeti a tehetséggel és igyekezettel versenyző diákokat, az őket felkészítő tanárokat, a Technika Tanárok Országos Egyesületét - mely a két évtizedes szaktárgyi verseny megmaradásáért küzd. És köszönet illeti Karunkat, Egyetemünket, mely a feltételeket biztosította a versenyhez, - és bár a tanulás jutalma a tudás, - minden versenyszereplő, az oklevelekkel tanúsított eredményhirdetés után egy jelképes egyetemi ajándékcsomaggal is gazdagodott. A tantárgy által képviselt tanulási terület olyan ismereteket, képességeket és kompetenciákat fejleszt, amelyek egy munka-, tudás- értékalapú társadalomban elengedhetetlenek az egyén boldogulásához, élethivatása megtalálásához, a tevékeny, az alkotásban örömet, sikert, és élményt megélő léthez vezet.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat