Nyomtatás
péntek, 22 március 2019 11:40

Ifjú kutatókat terem a Dunántúli Mandulafa

Ifjú kutatókat terem a Dunántúli Mandulafa

Környezetvédelem, fizika és társadalomtudományok – számos tudományterületen bemutatkozhattak az ifjú kutatók a Kaposvári Egyetem. A Pedagógiai Kar immár 4. alkalommal rendezte meg nagy sikerrel a Dunántúli Mandulafa konferenciát, amely lehetőséget nyújt a tehetséges fiatalok számára a bemutatkozásra a tudományos életben.


„A Kaposvári Egyetem harmadik missziójához tartozik az is, hogy a jövő nemzedékéhez közelebb hozzuk a tudományos életet, a kutatást” – erről is beszélt a IV. Dunántúli Mandulafa megnyitóján Dr. Podráczky Judit, dékán.

A Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kara immár negyedik alkalommal szervezte meg a Dunántúli Mandulafa konferenciát. Az elsődleges cél az ifjúság tudományos tevékenységének felpezsdítése, felhívás közös gondolkodásra, munkálkodásra.
Az ifjú kutatók - általános iskola harmadik osztályától, a középiskola 13. osztályáig - ezúttal is számos témában mutatkoztak be a Kaposvári Egyetemen. Az alsósok vizsgálták például az internetezési szokásokat, a horoszkópok titkait és a csúszómászó kártevőket is, míg a felsősök többek között a beilleszkedésről, az empátiáról valamint történelmi, természetismereti témákról írtak. A középiskolások közül volt, aki azt kutatta milyen összefüggés lelhető fel a tanár személyisége és a tanulás eredményessége között, emellett arra is keresték a választ, hogy átveheti-e Kína az Egyesült Államok szerepét a világ élén.

 

Idén 44 diák 8 szekcióban mutathatta be kutatását. A résztvevők elsősorban Kaposvár és környéke valamint a megye iskoláiból érkeztek. Újdonság, hogy az esemény immár átlépte az országhatárt is, hiszen nemcsak hazánkból, hanem a határon túlról, Vajdaságból is neveztek a konferenciára.
A szakmai zsűri értékelése szerint idén is kiválóan felkészültek a diákok, rengeteg érdekes, izgalmas előadás hangzott el.

 

Helyezettek:

 

1. szekció:

I. helyezett: Németh Vendel Sándor: Kalandozások a természetben
Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium, 4. osztály
Felkészítő tanár: Szabóné Kovács Gabriella

II. helyezett: Bencze Zolta: Túl kevés, amit tehetünk? – A somogyjádi és a parajdi diákok környezettudatosságának vizsgálata
Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 4.osztály
Felkészítő tanár: Bencze Bea

III. helyezett: Fehér Panna: A csodálatos napraforgó
Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 4.osztály
Felkészítő tanár: Fehérné Kigyósi Szilvia

 

2. szekció:

I. helyezett: Szabó Marcell László: Rejtelmes kristályaim
Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Fonyód, 3. osztály
Felkészítő tanár: Balogh Zsuzsanna

II. helyezett: Barti Zsanett: Tipikus ikrek – Megmondod a névjegyedet? Megmondom ki vagy?
Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 4.osztály
Felkészítő tanár: Balogh Réka

III. helyezett: Drescher Emma: Csokoládészív
Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium, 4. osztály
Felkészítő tanár: Szabóné Kovács Gabriella

 

3. szekció:
I. helyezett: Horváth Csillag Panna: Netre fel!? Az internetezés hasznos és káros mellékhatásainak kutatása a tinik körében
Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium, 4. osztály,
Felkészítő tanár: Szabóné Kovács Gabriella

II. helyezett: Rónai Boróka: Internethasználat gyermekkorban
Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 3.osztály
Felkészítő tanár: Szentpáli Edit

III. helyezett: Szabó Zoltán Csaba: PUBG
Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 4.osztály
Felkészítő tanár: Molnár Mária, Schiberna Orsolya

 

4. szekció:

I. helyezett: Győri Tessza Regina: A fiatalok hozzáállása a fogyatékosokhoz - attitűdvizsgálat
Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium – 8. osztály
Felkészítő tanár: Balogh Nádja

I. helyezett: Pozsega MíraNóra: A tájfutás, mint családi sport
Kodály Zoltán Központi Általános Iskola, 5. osztály
Felkészítő tanár: Piltnerné Giesz Gabriella

II. helyezett: Fenyő Anna: Reakcióidő méréséhez használt eljárások összehasonlítása
Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium – 7. osztály
Felkészítő tanár: Molnár Anna

II. helyezett: Kovács András: Iskolaváltás – Beilleszkedés egy városi iskolába (Hol a helyem a 6.a-ban)
Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium – 6. osztály
Felkészítő tanár: Kovács Gáborné

III. helyezett: Csík Simon: A víz az élet
KKZKÁI Berzsenyi Dániel Tagiskola, 6. osztály
Felkészítő tanár: Tilk Csilla

 

5. szekció:

I. helyezett: Szabó Léna: A szavak élete
Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola -7. osztály Felkészítő tanár: Bögös Lászlóné

I. helyezett: Horváth Attila: Kamikaze vs.Tengerészgyalogos? Japán és az USA háborúja a Csendes-óceánon
Fodor András Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Lengyeltóti, 6. osztály Felkészítő tanár: Kiss Krisztián

 

II. helyezett: Németh – Jó Izabella: Berzencei „ászlós” lakodalom
Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskola, 5. osztály, művészeti iskola alapfok 3. osztály
Felkészítő tanár: Tóth Tibor János

III. helyezett: Kósi Réka: A mesztegnyői HONI néptánccsoport története
Mesztegnyői Bárka Alapítvány, 8. osztály
Felkészítő tanár: Ősz János

Különdíj: Sohler Judit: Sissi királyné és a kéthelyiHunyady család kapcsolata
Mesztegnyői Bárka Alapítvány, 7. osztály
Felkészítő tanár: Ősz János

 

6. szekció:

I. helyezett: Fata Bianka: Magány, amiben élünk
Kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium, 11. osztály
Felkészítő tanár: Hujber Tamásné

I. helyezett: Katona Dávid: Képzeletből valóság – a 3D nyomtató rejtelmei
Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium, 10. osztály
Felkészítő tanár: Dr. Kerese Tibor

II. helyezett: Szálkai Kornélia: Tűsarokban a ranglétra tetején
Kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium, 11. osztály
Felkészítő tanár: Hujber Tamásné

 

7. szekció:

I. helyezett: Benkovics Donát: A Jákói Kacskovics kúria makett rekonstrukciója és helytörténete
Kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium, 10. osztály
Felkészítő tanár: Gáspár Boldizsár

I. helyezett: Dakó Zsanett: Út egymáshoz – út egy máshoz ( A kortárs dalszöveg, mint kapocs generációk között)
Kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium, 11. osztály
Felkészítő tanár: Hujber Tamásné

II. helyezett: Felden Petra: Salvador Dali különleges élete
Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium, 9. osztály
Felkészítő tanár: LenhofferAlíz

II. helyezett: Nagy Rebeka Ráhel: Sas vagy sárkány? Avagy átveheti-e Kína az Egyesült Államok szerepét a világ élén
Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium, 10. osztály
Felkészítő tanár: BerzsánnéCsajághy Nóra

III. helyezett: Hajdu Cenge – Miseta Dorottya Bianka – Proity Noémi: A buzsáki hagyományos népművészet – Hímzés- és tánctörténet
Kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium, 11. osztály
Felkészítő tanár: Somogyi Adél

III. helyezett: Takács Bálint Levente: Irányzatok a kortárs magyar és nemzetközi fotográfiában
Kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium, 9. osztály
Felkészítő tanár: Gáspár Boldizsár

 

8. szekció:

I. helyezett: Dienes Dóra: Kirándulás a gluténmentes világban
Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola, 10. évfolyam cukrász
Felkészítő tanár: Bacsurné Bereczki Ibolya Éva

II. helyezett: Papp Réka: Természetes vagy mesterséges édesítőszerek?
Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola, 11. évfolyam cukrász
Felkészítő tanár: Bacsur Zoltán

III. helyezett: Nagy Eszter: A modern cukrászat egyik alapanyaga a pektin
Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, 9. évfolyam cukrász
Felkészítő tanár: Bacsur Zoltán

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat